Küldetésünk

Azon fáradozunk, hogy a nálunk végző tanulók fontos jellemzője legyen az önálló munka és problémamegoldó képesség, az egészséges és környezetkímélő életmód, a társadalmi kommunikáció és érintkezés elfogadott normáinak és helyes formáinak szem előtt tartása. Kiemelt feladatnak tekintjük a nemzeti értékek, hagyományok védelmét, továbbvitelét, az anyanyelv megbecsülését és tiszteletét.

Nyílt nap iskolánkban!

Kedves Diákok, Tisztelt Szülők!

Iskolánkban 2017. november 17-én, pénteken 14 órától nyílt nap lesz,
amelyre szeretettel és tisztelettel meghívunk minden érdeklődő 8. osztályos tanulót és szüleit.
A nyílt nap programja a következő:
14 órától tájékoztató előadást tart az induló képzésekről Májer Anita Intézményvezető.
Utána a testnevelés fakultációs csoport tart sportbemutatót, majd kisebb csoportokban az iskola tanulmányi, művészeti és kulturális életébe pillanthatnak be az érdeklődők.

Mindenkit szeretettel várunk!

Egészségbiológiai Tanulmányi Verseny az egészségügyi prevencióról

„A gyermekek megmentője”

Egészségbiológiai Tanulmányi Verseny az egészségügyi prevencióról

Színházlátogatás Budapesten

Tanulmányi kirándulás Győrben

Iskolánk tanulói 2017 október 4-én tanulmányi kirándulás keretében látogatást tettek a győri Széchenyi István Egyetem kampuszán. Betekintést nyerhettünk a hallgatók életébe, előadótermekbe, valamint a sportcsarnokba. Sétát tettünk a modern, digitális eszközökkel felszerelt könyvtárban. Ezután az Audi Hungária gyárába utaztunk, ahol az Audi kialakulásának történetével ismerkedtünk meg bemutató előadás keretében, majd csoportokra osztva végig sétáltunk a motorgyártó sorok között és a járműgyárban. Bepillantást nyertünk a préselési folyamatokba és a karosszériaüzem futurisztikus világába.

Felvételi előkészítő tanfolyam

Kedves nyolcadik osztályos diákok!

Szív világnapja

2017. szeptember 25-én a Hevesi Sándor Művelődési Központban idén is megrendezésre került a Szív Világnapja rendezvény sorozat, amely az egészséges életmódra hívta fel a figyelmet vetélkedőkkel összekötve. Iskolánkat a biológia fakultációs csoport képviselte a rendezvényen. A vetélkedőn a csapat az első helyezést szerezte meg.

Gratulálunk az elért szép eredményért!

„KANIZSA” TELJESÍTMÉNYTÚRA

Kedves diákok!

Az idén 27. alkalommal kerül megrendezésre a "KANIZSA" teljesítménytúra, melyről részletesebb leírást a következőekben olvashattok.

A Dr. Mező Ferenc Gimnázium, valamint a Kanizsa Kul-Túra Egyesület közös szervezésében immár huszonhetedik alkalommal rendezi meg a KANIZSA teljesítménytúrákat, melyek közül a KANIZSA 30 a „DÉL-ZALA BAKANCSOSA” túramozgalom egyik állomása.

Egészségbiológiai tanulmányi verseny

„A gyermekek megmentője” Egészségbiológiai tanulmányi verseny az egészségügyi prevencióról

Tanévnyitó

Kedves Diákok!

A javító vizsgák 2017. augusztus 29 -én 9 órakor kezdődnek.

A tanévnyitó ünnepély 2017. szeptember 1-jén reggel 8 órakor lesz.

A tanévnyitó ünnepélyen az alkalomnak megfelelő öltözetben (matrózblúz, sötét alj, illetve öltöny) viselete kötelező. Az ünnepély után osztályfőnöki órák lesznek, amelyekre kérjük hozzátok be a bizonyítványt, közösségi szolgálat naplót, jelezzétek menzaigényeteket (már a pénteki napra is).

Oldalak

Feliratkozás Dr. Mező Ferenc Gimnázium RSS csatornájára