Jelenlegi hely

Egészségbiológiai tanulmányi verseny

„A gyermekek megmentője” Egészségbiológiai tanulmányi verseny az egészségügyi prevencióról

    2017. március 31-én volt 100 éve, hogy elhunyt Emil Adolf von Behring, német bakteriológus, immunológus. 1901-ben ő kapta az első fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat a diftéria elleni szérumterápia kidolgozásáért. Mivel ekkoriban a diftéria (torokgyík) egyike volt a vezető halálokoknak, Behringet "a gyermekek megmentőjeként", tetanusz elleni szérumáért pedig "a katonák megmentőjeként" ünnepelték. A gyermekek megmentésének és egészséges, boldog jövőjének csupán az egyik, megalapozó lehetősége, hogy rendszeres egészségügyi vizsgálatokban, betegség előrejelző diagnosztikai szűrésekben és védőoltásokban részesülhetnek. Emellett meggyőződésünk, hogy kulcsszerepe van a fiatalok esetében egészségtudatossá-guk fejlesztésének, a káros szenvedélyek elleni minél korábban kezdődő nevelésnek. Mivel a gyermekkorban elsajátított magatartásminták adják az alapját a későbbi, felnőttkori életvitelnek, egészség-magatartásnak, ezért a szülőknek, pedagógusoknak és új ötleteikkel, megfelelő tematizálással és szóhasználattal a korban közelálló fiataloknak is meghatározó szerepük van abban, hogy a gyermekek, fiatalok számára vonzóvá és „mindennapi gyakorlattá” váljon az egészséges életmód.
    Az EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelési Társaság és a veszprémi Lovassy László Gimnázium biológia tanulmányi versenyt hirdetett az előző tanév 11. osztályos diákjai számára, melynek központi témája az egészségügyi prevenció (szűrések, védőoltások, dohányzás, drogok, felvilágosítás stb.). Iskolánk csapata által elkészített jeligés pályamunka témája: Védjük meg a gyermekeket a betegségektől, a környezeti ártalmaktól, káros hatásoktól!
    A dolgozatot a tavalyi tanév végén készítették el a csapattagok. Az ország számos pontjáról beérkezett pályaműveket rangos Szakmai Zsűri bírálta el sokféle szempontot figyelembe véve. A legjobbnak, legeredetibbnek ítélt 12 pályázat közé iskolánk tanulói által elkészített dolgozatot is beválasztották, így 2017. október 6-án, pénteken a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban a 2. forduló, egyben döntő résztvevői közé kerültek. A diákok a versenyre készülést a nyári szünidő alatt is lelkesen folytatták. Most a döntőre készítendő előadásukra fókuszálnak.
    Külön öröm számunkra, hogy a diákok 2017. október 27-én, pénteken, 14 órakor a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Vas utcai központjában egy tudományos ülé-sen vehetnek részt, melynek keretében a zsűri elismerő oklevélben részesíti a versenyzőket pályamunkájukért.

Csapattagok: Traub Máté 12. B, Valentin Gréta és Nith Balázs 12. C osztályos tanulók

Felkészítő: Kispál József

Nagykanizsa, 2017. augusztus 31.