Diákönkormányzati program

Diákönkormányzati program

2023. november 22-én iskolánk diákönkormányzata programot szervezett, ahol az osztályok
képviselői előadásokat hallgathattak és kreatív, interaktív tevékenységen vettek részt.

Kattints a további tartalomhoz!

A program első felében Lőrincz Bianka, iskolánk diákönkormányzatának elnöke mutatott be egy prezentációt, mely a 2023-as Székesfehérváron megrendezésre kerülő Országos Diákparlamenten szerzett ismereteit és élményeit foglalta össze. Kitért a megyei és országos diákparlament munkájára, bemutatta a plenáris ülésen és a szekcióüléseken elhangzottakat, mesélt a programokról, napirendről. Végül tájékoztatta társait az ott készített ajánlásokról. Előadását személyes tapasztalatával zárta: „Fantasztikus élmény volt, és nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a rendkívül produktívra sikerült rendezvényen. Rengeteg tapasztalattal és tele ötlettel tértem haza, amit szeretnék megvalósítani a közeljövőben mind iskolai, városi és megyei szinten”.

A program második felében Kocsis Petronella Aliz, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnökségi tagja, tréner, illetve az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának harmadéves közösségszervező hallgatója volt a vendégünk. A mai két órájának témája a diákönkormányzatok, rendezvényszervezés volt, ahol a diákok megismerkedhettek a projektórával és betekintést nyerhettek a rendezvényszervezés rejtelmeibe. Csapatokat alkottak, melyekben elkezdtek kidolgozni egy-egy rendezvényt, amit akár az iskolában is meg tudnak valósítani.

Pályázatok

Kiemelt pályázatunk
Ökoiskola

Ökoiskola

További pályázataink