JA Magyarország

JA Magyarország

Iskolai eszközpark bővítésére pályázhatott minden magyarországi iskola.
Több mint 60 iskola kap modern számítástechnikai eszközöket a Citi és a Junior Achievement együttműködésének köszönhetően.

Rekordszámú résztvevővel, több mint 5 000 általános és középiskolás diák bevonásával kerülnek megrendezésre a Junior Achievement Magyarország (JAM) interaktív gazdasági készségfejlesztő és pályaorientációs kurzusai az idei tanévben. A programban résztvevő diákok a vállalkozói készségek és ismeretek elsajátítása mellett, különböző a vállalkozás működéséhez szükséges szakterületekkel és szakmákkal, valamint az azok elsajátításához szükséges képességekkel ismerkedhetnek meg.  A kimagasló részvétel a téma népszerűsége mellett annak is köszönhető, hogy a Citi Magyarország (Citi) és a JAM pályázatot hirdetett “Vállalkozói készségfejlesztés az iskolában” témában, melynek keretein belül a 2023/2024-es évi kurzuson résztvevő iskolák számítástechnikai eszközökre pályázhattak.

A pályázati anyagot tartalmazó felhívás kiküldése után kevesebb, mint 24 órával annyi érvényes pályázat érkezett be a szervezőkhöz, hogy a Citi által felajánlott teljes adomány; a 330 db mini PC, a 630 db számítógép monitor és a 300 db monitortartó előjegyzésbe került és ’iskolára talált’.

A nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium 5db számítógépben, 10db monitorban és 5db monitortartó állványban részesült a pályázaton keresztül. Az elnyert számítástechnikai eszközöket 2024. január 31-én juttatták el személyesen az intézmény számára.

A pályázati feltételeknek megfelelően 33 diák vett részt a JAM által biztosított játékos, interaktív foglalkozáson, amelyen keresztül megismerték az alapvető gazdasági és vállalkozási fogalmakat, majd csapatokat alkotva létrehozták saját vállalkozási ötletüket, élményszerűen feldolgozva ezzel a foglalkozáson tanult üzleti tervezés, marketing és pénzügyi alapokat.

A Citi Magyarországról
A Citi 1985 óta kínál innovatív pénzügyi megoldásokat a magyar bankpiacon. Világszínvonalú banki termékek és szolgáltatások széles körét nyújtja közép- és nagyvállalati, multinacionális, állami szektorbeli, valamint pénzügyi intézményi ügyfeleinek, így járulva hozzá terveik megvalósításához, céljaik eléréséhez. 

A Junior Achievement Magyarországról
A Junior Achievement Magyarország (JAM) a Junior Achievement Worldwide tagja, 1993 óta működik Magyarországon. A JA Magyarország fő célkitűzése, hogy kapcsolatot teremtsen az oktatás, valamint a hazai és nemzetközi üzleti élet sikeres szereplői között egy olyan vállalkozói élmény megszerzése által, ahol 6-24 éves fiatalok a vállalati partnerek, mentorok és pedagógusaik inspiráló közreműködésével mernek vállalkozói ötletük megvalósításába kezdeni.

                                                                                                           
 

 

Kapcsolódó galéria

Pályázatok

Kiemelt pályázatunk
Ökoiskola

Ökoiskola

További pályázataink