Tehetségek jutalmazása

Tehetségek jutalmazása

Az önkormányzat több civil szervezet támogatásával néhány hónapja pályázatot írt ki, melyben keresték kulturális, művészeti, sport és egyéb területen a tehetséges középiskolásokat. A közelmúltban egy belvárosi étterem adott helyszínt az eseménynek, ahol vacsora keretén belül méltatta őket a város vezetése.

Iskolánkból három tanuló adta be pályázatát, melyeket osztályfőnökeik és szaktanáraik segítségével készítettek el. Hegedűs Nóra 11. B osztályos tanuló tanulmányi eredménye, szorgalma és a lovassport terén nyújtott teljesítménye miatt részesült elismerésben. Osztálytársa, a szintén 11. B osztályos Lendvai Kristóf a filmkészítés terén remekel, nemrég mutatták be második kisfilmjét. Koma Bence László 12. A osztályos tanuló közösségi és kulturális területen végzett tevékenysége, illetve biológiai témájú tanulmányi versenyeken való eredményes részvétele miatt lehet példakép iskolatársai előtt. Mindhárman elismerő oklevelet és pénzjutalmat kaptak.

Gratulálunk nekik és kívánjuk, hogy további tanulmányaikban és későbbi hivatásukban legyenek képesek minél jobban kiteljesedni!

Pályázatok

Kiemelt pályázatunk
Ökoiskola

Ökoiskola

További pályázataink