Versenyeredményeink

Versenyeredményeink

 

 

 

Dr. Szentágothai János Biológia Verseny 2020/2021

 

 

Dr. Szentágothai János nemzetközileg is ismert neuroanatómus, orvosprofesszor emlékére az ide tanévben is országos biológia versenyt hirdetett a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. 

A verseny három fordulóból áll. Az első forduló feladatlapját az iskolában írták meg azoknak a diákok, akik az embertan, egészségtan és a biokémia iránt érdeklődnek.

Hat végzős tanuló készült a versenyre, melynek különlegessége, hogy a tanulóknak az emberi anatómia megadott témaköréből (az ember tápcsatornája, légzőszervrendszere) nemcsak a magyar, hanem a latin tudományos elnevezéseket is el kellett sajátítaniuk. Emellett a professzor életrajzát is tudniuk kellett: családi körülményeivel, oktatási, iskolateremtő és kutatási tevékenységével is megismerkedtek.

 

Iskolánkból Hegedűs Henrik 12. B osztályos tanulók került az elődöntőbe, melyet 2021. március 3-án online szerveznek.

Fodor József Országos Biológia Verseny

 

A Kaposvári Egyetem és a SOMTESZ egyesület szervezésében idén 13. alkalommal rendezik meg ezt az országos versenyt, amire a középiskolás tanulók évfolyamonként nevezhetnek. A szervezők olyan feladatsorokat állítanak össze, melyek a tantárgyi tematikára és az érettségi követelményekre épülnek. Iskolánkból 11 tanuló oldotta meg az első forduló feladatsorát, amit a vírushelyzetre való tekintettel online kellett kitölteni. A döntőbe (melyen március 11-én ugyancsak online vehetnek részt) a következő tanulóink jutottak tovább:

10. A osztályból Dékány Jázmin, Kelemen Sára Hanna, 11. A-ból Kisjós Bálint, 12. A-ból Gazdag Réka Viktória, 12. B-ből Hencz Regina

 

 

Gratulálunk a diákoknak!

 

Felkészítő: Kispál József

Pályázatok

Kiemelt pályázatunk
Ökoiskola

Ökoiskola

További pályázataink